A rosszra mindig még rosszabb következik. Az ember azt hiszi, hogy már megtörtént a legrosszabb, hogy minden rémálma eggyé olvadt egy képtelen és mégis létező, valóságos borzadályban, és egyetlen vigasza, hogy rosszabb már nem érheti - ha netán volna is ilyen, az értelme megpattanna a láttán, és már nem fogná fel. De a rosszabb igenis bekövetkezik, az ember értelme nem pattan meg, és az élet megy tovább. Úgy lehet, tisztában vagyunk vele, hogy a világ nem tartogat számunkra több örömöt, hogy amit tettünk, mindörökre megfoszt a remélt haszontól, kívánhatjuk, hogy vajha mi haltunk volna meg a másik helyett - és az élet mégis megy tovább. Felismerjük, hogy a magunk felidézte pokol mélyére süllyedtünk, és mégis élünk tovább, egyik napról a másikra - mert mást nem tehetünk.

A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem - netán ellenem - tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is.

Az ember nem kér folyton segítséget, hanem megold mindent egyedül, fegyelmezetten, legfeljebb utólag, siker esetén sokat beszél róla, és hajlong a képzeletbeli színpadán, tomboló sikert remélve.

Minél rosszabb a helyzete, annál inkább kiviláglik, mennyire jó ember valaki. A szenvedés nemesít!

Attól, hogy megbukunk, az út még nem téves, csak vezessen el valahová. Akkor téves, ha nem vezet el sehová.

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?

- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.

- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?

- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

A szerelem boldogsága: annak örülni, ami előttünk van; ha csak egy pillantás is az.

Én ezért nevetek olyan sokat. Ha úgy marad az arcom, akkor is jó lesz ránéznem.

Ha valaki sírni tud, az nagy szerencse. Az a pokoli, mikor az embernek elapadnak a könnyei, és már nem tud sírni.

Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.

Akit feledni akarunk, arra gondolunk..

A véletlen hozta őket: a legszebb perceket, a betoppanásokat, a meghatározó találkozásokat, a nagy pillanatokat, öleléseket, egymásra találásokat. Azokat, akik észrevétlenül, megjósolhatatlanul toppantak be az életedbe, teljesen átrajzolva azt. A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.

Nem ölheti meg az álmait, de az álmai megölhetik magát.

Ha találsz egy olyan embert, akibe úgy igazán,
feltétel nélkül szerelmes tudsz lenni, aki szinte
jobban ismer, mint te saját magadat, mégis
szeret úgy ahogy vagy, akkor azt az embert
nagyon becsüld meg...és soha ne engedd el. Ki
tudja lesz-e még egy ilyen ember az
életedben...sohasem tudhatod. De történjen
bármi, ne engedd el. Érted? Ne engedd el!

Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak.

- Édes a bizonytalanság.

- De ködben nem látjuk az utat.

- Minden út egyfelé vezet.

- Hova?

- A kiábrándulásba.

Ne engedjük, hogy félelmeink, vagy mások elvárásai végzetünk útjába álljanak. A végzetünket nem változtathatjuk meg, viszont próbára tehetjük.

Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.

A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit.

Ami rajtunk kívül van, bármikor elvehető. Csak az lehet biztonságban, amit belül őrzünk.

Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély.

Néha olyan rosszul megy minden, hogy alig élünk, aztán rádöbbenünk, hogy alig élni is jobb a magunk elképzelése szerint, mint nagystílűen élni úgy, hogy valaki más szabja a feltételeket.

Fantasztikus dolog boldognak lenni, de a boldog idők elmúlnak, el kell múlniuk, mert maga az idő múlik el.

Ha nem félek, hogy megtalálom, akkor létezik, amit keresek.

Az emberek jellemük szerint lesznek olyanok, amilyenek, de tetteik szerint lesznek szerencsések vagy ellenkezőleg.

Nincs még egy olyan ember a világon, aki meg tudná neked mondani, hogy mit ne csinálj. Te vagy az egyetlen ember, aki felállíthatja a határokat.

Az ember hisz a sorsban, hitt benne mindig, és várta, és annyiféle ábrázatot kerekített rá, hogy előszámlálására nincs elég papír és idő. A sors annyira létezik, amennyire az embernek van rá szüksége, és szüksége van rá, ha másért nem, hogy neki tulajdoníthassa sikereit és balsikereit, és így tegye őket elviselhetőbbé felebarátai számára.

Csak két láb kell. Két olyan erős láb, amit nem tudnak kirúgni alólad, vagy ha mégis, képes újra felkelni, lábra állni, lépni egyet, leporolni magát, és ezredszer is folytatni az útját. Akkor is, amikor újra meg újra elgáncsolják, akkor is, amikor már senki sincs ott, hogy támogassa. Ne akarj mást, csak ezt. Merd használni. Tudd, hogy elbír, hogy benne van a következő lépés. Hogy képes a folytatásra.

Talán a szerelem csak akkor jön, ha nincsenek benned elvárások. Ha nem akarsz, ha nem képzeled el, hogy milyen lesz, csak hagyod, hogy megtörténjen. Van még tovább, van még több is annál, mint amit el tudsz képzelni. Van, létezik, csak merned kell megnyitnod magad és befogadni, elfogadni, érte nyúlni, és bizony viszonozni. Azt is tanulni kell. Merni ugyanazt az élményt adni a másiknak, amit ő ad, és bízni benne, hogy arra van szüksége, amit kap. Ez az igazi kihívás. Adni és kapni. Hasonlót, ugyanazt, érzéseket, törődést.

Valahányszor tanácsokat vársz valakitől, hatalmat adsz a kezébe.

Néha nem kell megmenteni a világot. Néha elég, ha a barátunkat tesszük boldoggá.

Úgy érzed, belehalsz a szerelembe. Ami lehet szép dolog. Igen. Belehalni a szerelembe szép, de még szebb élni benne.

A veszteségtől való félelem miatt óvakodni a kötődéstől nyilván egyet jelent az élettől való óvakodással.

Az emlékezés, az kelepce is lehet, veszélyes is lehet, hiszen az idő semmit, valóban semmit se gyógyít meg.

Kétféle gondolkodás létezik: az egyik létrehozza a problémákat, a másik pedig megoldja őket.

Nem az idő, nem is alkalom szabja meg a meghittség mértékét - csakis a hajlandóság.

Annak ellenére, hogy az egy és örök vonzalom eszméje oly elbűvölő, annak ellenére, hogy azt hisszük: az ember boldogsága egyetlen személytől függ - nem igaz, nem illő, nem lehet, hogy úgy legyen.

Megérteni annyi, mint megbocsátani." Ami megfordítva is igaz. Megbocsátani annyi, mint megérteni. Ha irgalmas szemmel tekintünk egy förtelmes emberre, vagy egy förtelmes tárgyra, akkor már majdnem meg is értjük.

Reménykedni valamiben, majd elveszíteni, az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.

Az ember csak akkor tanul meg valamit igazán értékelni, amikor már nem szerezheti vissza többé.

Amikor az ember mindent megtenne azért, hogy szeressék, egyetlen hajszálra van attól, hogy örökre elzárja a szívét az elől, amire annyira vágyik - törődésre, szeretetre, odafigyelésre. A görcsösség mindent megöl. A szeretetet amúgy sem lehet akarni: az csak úgy jön. Érkezik, berobban, betoppan az életedbe, lenyomja a kilincset, és nem kérdezi, hogy akarod-e vagy sem. Vágyhatsz rá, akarhatod, de csalódni fogsz, hiszen csak engedni kell, hogy megérkezzen. Elfogadni, és nem kérdezni, hogy honnan jön.

Minden tanít, és többé tesz: erősebbé, bátrabbá, és még kitartóbbá. Nincs olyan, hogy valami majd pont téged pécéz ki, mert jól össze akar törni. Egyszerűen csak próbára tesz az Élet: vajon mennyit vagy hajlandó eltűrni, feladod vagy egyszerűen megrázod magad és tovább haladsz az utadon? És nyilván az utóbbi a célszerű.

Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet.

Amire legjobban vágyunk az életben, azt sohasem kaphatjuk meg. Egyszer megpillanthatjuk, de sosem lesz részünk benne.

Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.

Csodálatos, talányos dolog a szerelem. Ma láttuk egymást először; egyetlen szó, egyetlen pillantás nem árulta el eddig kölcsönös vonzalmunkat, s a nyugtalanságnak ebben az órájában kezeink mégis önkéntelenül egymást keresték.

Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.

- Komikus, hogy sosem ismerjük fel az élet legjobb pillanatait, amíg el nem múlnak.

- Talán ezért olyan jók, mert nem gondolkozunk rajtuk.

Rendben van, hogy egyszer élünk, de ebbe próbáljunk bezsúfolni lehetőleg minél többféle létet.

Nagy próbatételek esetén tudjuk csak meg igazán magunkról, kik vagyunk.

Szeretek búcsúzni, meg kell adni a módját a távozásnak, majd a legvégsőnek is, végül is arra készülünk minduntalan.

Kétféle ember van: az, aki szabad, kíváncsi, mozog, néz és figyel, és az, aki nem mozdul, merev, és gyanakodva nézi a mozgót.

Boldog akarsz lenni?Akkor három dolgot tegyél: légy azokkal,akik megmosolyogtatnak,nevess annyiszor ,ahányszor csak levegőt veszel,és szeress addig,amíg élsz.

' Neked csak én , nekem csak te . Egymáshoz tartozunk ne tagadjuk le . Kellesz nekem , nem lesz semmi baj . Hisz megint csak nekünk szól ez a dal . '

A jó kapcsolat nem csak úgy jön. Időre van szüksége, türelemre, és két olyan emberre, akik igazán együtt akarnak lenni.

Az életben a legnagyobb kihívás találni valakit, aki ismeri az összes tévedésed és hibád, de mégis a legjobbat látja benne

NE SZÓLJ BELE | az életembe, a döntéseimbe, ha nem tudod hogy honnan jöttem, és hogy hova tartok!